Egy brazil lap szerint a magyar kormány segítséget ajánlott Bolsonaro újraválasztásához
Brazíliában októberben tartanak újabb elnökválasztást.
Brazíliában októberben tartanak újabb elnökválasztást.
Az államfő szerint a két nép egyetért például abban, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.
A brazil elnök rossz néven vette, hogy a környezetvédelemmel is foglalkozó színész az amazonasi erdők miatt emelte fel a szavát.
A koronavírus megjelenése óta most először tartották meg a hagyományos karnevált Brazília több városában, a felvonuláson kiparodizálták az elnököt is a járványügyi intézkedései miatt.
A brazil elnököt ezúttal is bélelzáródás gyanújával vitték be.
Van, aki nemrég még Putyin-pólóban feszített a Vörös téren, más a háború előtt ment hozzá békemisszióra, és nem Orbán Viktornak hívják. A jobboldali populista politikusok hirtelen Putyin-ellenesekké váltak, vagy egyszerűen a békepártiságot hangsúlyozzák, szerte a világban.
Budapesten vendégeskedik Jair Bolsonaro, akinek mélyben van a hazai népszerűsége, így az októberi választások előtt jól jön neki a nemzetközi hírverés. A Moszkvából érkező brazil elnök, aki korábban azt mondta, ha meleg párt látna az utcán, megverné őket, ha pedig meleg fia lenne, reménykedne, hogy meghal egy balesetben, Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is parolázott. Kérdés, hogy ki jár jól a barátsággal.
A brazil elnök csütörtökön Orbán Viktorral tárgyal, de fogadja őt majd Áder János köztársasági elnök is.
Egyelőre sem pontos helyszínt, sem pontos időpontot nem nevezett meg a Kreml, csak egy biztos: a francia és az orosz államfő hamarosan találkoznak.
A 74 éves Olavo de Carvalho a jobboldal bálványaként befolyásolta Brazília elnökének politikáját. Az Egyesült Államokban halt meg, halálát a koronavírus okozta.
Az erősen oltásszkeptikus brazil elnök Budapesten találkozik a magyar miniszterelnökkel.
A híresen oltásszkeptikus Jair Bolsonaro az orosz elnöknél tett látogatás után érkezhet Magyarországra.
Az orvosai közölték az elnökkel, hogy nincs szükség műtétre. Azt is elmondták neki, hogy alaposan rágja meg az ételt, bizonyos élelmiszereket pedig kerüljön.
A gazdasági lap szerint felvetődik a kérdés, hogy ha kikap a választásokon, úgy Orbán elfogadja-e majd az eredményt, vagy szembeszáll azzal, ahogy a volt is amerikai elnök, Donald Trump is tette.
A hasi fájdalmakra panaszkodó brazil államfőt hétfőn hajnalban a São Paulo déli részében található Vila Nova Star kórházba vitték.
A brazil elnök összefüggésbe hozta a koronavírus elleni vakcinákat az AIDS-szel. A szenátusi vizsgálóbizottság szerint ezzel emberiesség elleni bűncselekményt követett el.
A Financial Times vezércikke szerint a szélsőjobbos brazil elnök bűnlistája messze túlmegy azon, hogy félrekezelte a járványt, ami azután 600 ezer emberéletbe került. Az is a nevéhez kötődik, hogy a gazdaság romokban hever.
Jair Bolsonaro egyedi nézeteket vall a világról.
A brazil elnök erről újságírók előtt panaszkodott.